Matematika és tánc

2010-12-21 18:22 (vor 156 Monaten)

A Tünet Együttes 2002 óta sikerrel futó előadása 2010 őszén generációt váltott, megújult szereposztással, fiatal táncosok tolmácsolásában került bemutatásra. A produkció érdekessége, hogy két igazi tudós, Mérő László és Vancsó Ödön is szerepel benne.

Mi az, amikor a matematika és a tánc találkozik? Logikus, ez a Véletlen. A tudományos ismeretterjesztő táncjátékban két világ kerül egymás mellé a táncszínpadon, a tudományé és a táncé. Egy tudós a véletlenről tart ismeretterjesztő előadást, a háta mögött pedig egy táncelőadás zajlik, amelynek szervező elve a véletlen. A humorral és logikai játékokkal teli Véletlen különlegessége, hogy valódi matematikusok, Mérő László és Vancsó Ödön szereplésével kerül színpadra. A matematikus végzettségű, de a tánccal már gimnazista évei alatt is intenzíven foglalkozó Szabó Réka kettős életének humoros ellentmondásosságát fogalmazta meg a mára kultikussá vált előadásban, amely a Tünet Együttes első darabja volt.
A produkció egyedülálló, nyolc éves sikertörténete során több generáció látta, és szerette meg az előadást, így azok a táncosok is, akik 2010 őszén átvették a stafétát. Nem véletlenül.
Az előadás meghívást kapott rangos magyar és külföldi fesztiválokra, járt Sepsiszentgyörgyön, Grazban, Szabadkán és Kassán.

Előadás: 2011. január 11-12. 20 óra Mu Színház

Rendező: Szabó Réka
Előadó: Mérő László/Vancsó Ödön
Táncosok: Cuhorka Emese, Dózsa Ákos, Hadi Júlia, Jarovinszkij Vera/Huzella Júlia, Vadas Zsófia Tamara, Varga Csaba
Zene: Márkos Albert
Fény, hang: Payer Ferenc
Kosztüm: Pillangó
Fotó: Dusa Gábor

Tags: tánc, tünet együttes