FÜGGETLENÜL egyMÁSért – VI.P

2010-12-06 17:47 (vor 158 Monaten)

A legnevesebb független színházi társulatok és befogadó helyek, háromnapos jótékonysági fesztivált szerveznek a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére. A Krétakör, a HOPPart, a TÁP Színház, a Maladype Színház, a Szputnyik, a KoMa, a Pintér Béla Társulat, a Szkéné Színház és a MU Színház összefogásával megvalósuló rendezvénysorozat - azaz a december 19-én, 20-án és 21-én játszott tíz előadás, és egyedi akció – teljes bevételét, illetve a helyszínen felajánlott egyéb adományokat a Katolikus Karitász közreműködésével juttatjuk el a katasztrófa sújtotta településekre.

A KoMa ötlete alapján, a MU Színház biztatásával egy jótékonysági kezdeményezést indítunk útjára, amikor azt mondjuk, hogy független színházi társulatok és színházi befogadóhelyek nehéz helyzetük ellenére is összefognak, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak: hét csapat és két befogadóhely három napig tartó jótékonysági eseményt kezdeményez adománygyűjtés céljával.
A megmozdulás központja a MU Színház, ahol három független színházi társulat: a HOPPart, a KoMa és a TÁP Színház nemcsak színpadra állítja már játszott népszerű előadásait, hanem létre hoznak közösen addig még nem látott rendhagyó produkciókat is.*
A programhoz kapcsolódik: a Maladype Színház, a Krétakör, a Pintér Béla Társulat és a Szputnyik Hajózási Társaság is, akik ebben a három napban játszott egy-egy előadásuk teljes jegybevételével kívánnak hozzájárulni az összegyűlt adományhoz.

A színházi előadások megtekintésén túl, a látogatók kihelyezett perselyekbe tehetik pénzadományaikat, valamint a karácsonyfa alá az elküldendő ajándékaikat - három napon keresztül.

DECEMBER 19. vasárnap

15.00 hamlet.ws (Krétakör)
MU Színház

18.00 Kiállításmegnyitó (HOPPart, KoMa, TÁP)*
MU Színház

20.00 Tündöklő középszer (Pintér Béla Társulat)
Szkéné Színház

21.00 Szörprájzparti (HOPPart)
MU Színház


DECEMBER 20. hétfő

19.00 Vándoristenek különkiadás (HOPPart, KoMa, TÁP)*
MU Színház

20.00 Hókirálynő (Szputnyik Hajózási Társaság)
MU Színház, Szputnyik Műhely

22.30 ROLÓ (TÁP Varieté és Performance Színház)
MU Színház


DECEMBER 21. kedd

19.00 Figaro házassága (Maladype Színház)
Maladype Bázis

19.00 Az utolsó roma – Egy utolsó cigány (KoMa)
MU Színház

22.30 Fény ünnepe: Minden Rossz Varieté különkiadás (HOPPart, KoMa, TÁP)*
MU Színház

HELYSZÍNEK:
MU Színház – XI. ker. Kőrösy József utca 17. www.mu.hu
Maladype Bázis – VIII. ker. Mikszáth tér 2. www.maladype.hu
Szkéné Színház – XI. ker. Mûegyetem Rkp. 3. www.szkene.hu

Tags: vörösiszap-katasztrófa, független színház