Hírek

Augusztusi Táncestek a Karmelita Udvarban

2011-08-01 12:03 (150 hónapja)

Az egykori ferences templom, majd Várszínház macskakövén rendezi táncestjeit a Nemzeti Táncszínház. A fellépők névsorában többek között a Magyar Állami Népi Együttes, a Pécsi Balett és a Honvéd Táncszínház. A műfajok között néptánc, balett, tangó és flamenco. Az augusztus eleji programokat a hajtás alatt találjátok.

Címkék: Karmelita Udvar, Nemzeti Táncszínház

Dobogunk a színpadon - Tánc a parkban a Millenárison

2011-07-18 13:54 (150 hónapja)

Július 29-én 17.00 órától Vámos Veronika flamencót oktató óráján doboghat gyorsan a lábunk – este pedig a szívünk, miközben a Veronika vezette Mencori flamencót bemutató társulat "És újra tavasz…" című előadását hallgatjuk – és nézzük a Szabadtéri Színpadon. Ezen kívül salsa, swing és kortárs táncok oktatása, a rendezvény zárásaként pedig szabadtéri milonga.

Címkék: Millenáris, Vámos Veronika

Váci Világi Vigalom

2011-07-18 11:50 (150 hónapja)

Július 29-től 31-ig, egy teljes hétvégén válogathatnak a látogatók a Vác történelmi belvárosában és a Duna–parton megrendezésre kerülő megannyi program közül. A választék rendkívül széles, a szervezők minden korosztályt várnak!

Címkék: Váci Világi Vigalom

Jászsági Randevú

2011-07-18 12:25 (150 hónapja)

Jászapátiban kerül megrendezésre július 29-én és 30-án a különleges hagyományőrző kisfesztivál. Szombaton míg a közönség kedve, s lába bírja, táncház kivilágos virradatig a Hétszínvirág Táncegyüttessel, vasárnap pedig egész napos programok várják a vendégeket.

Címkék: Jászsági Randevú, Jászság Népi Együttes, Hétszínvirág Táncegyüttes

Mától Művészetek Völgye

2011-07-21 11:14 (150 hónapja)

Többet talán nem is kell mondanunk...21-edik alkalommal várja vendégeit Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd július 22. és 31. között. A megszokott programkavalkádból szemezgetünk.

Címkék: Művészetek Völgye

Experidance tánckurzus

2011-07-18 14:26 (150 hónapja)

Augusztus 1. és 5. között négy különböző stílust oktatnak a társulat szólistái kezdők és haladók számára a RaM Colosseumban. A jelentkezési határidő július 28.

Címkék: Experidance, RaM Colosseum

Siófolk Fesztivál

2011-07-21 11:06 (150 hónapja)

Július 22. és 24. között folklór, világzene és nemzetiségi hagyományok! Színes zenei hétvégét kínál kicsiknek és nagyoknak a Siófolk Fesztivál, melyet negyedik alkalommal rendez meg a Kálmán Imre Kulturális Központ.

Címkék: Siófolk Fesztivál, Balaton Táncegyüttes

Frenák Pál Társulat - Tréning és koreográfiai workshop

2011-07-18 14:08 (150 hónapja)

Augusztus 1. és 7. között tréning és koreográfiai workshop a Műhely Alapítvány szervezésében, haladó és profi táncosok számára. A jelentkezési határidő július 29.

Címkék: Frenák Pál, Nelson Reguera, MU Színház

Júliusi Táncestek a Karmelita Udvarban

2011-07-06 14:57 (151 hónapja)

A Nemzeti Táncszínház minden nyáron a gyönyörű, történelmi múltat sugárzó Karmelita Udvaron rendezi meg táncestjeit, ahol idén is változatos programmal várják a látogatókat, hiszen a tánc több stílusát tekinthetik meg ezeken a nyáresteken. Júliusi előadásaik között autentikus néptánc, a tradicionális néptánc elemeire építkező tánc-show és flamenco/argentin tangó show is szerepelnek - a műfajok kiválóságainak előadásában.

Címkék: Nemzeti Táncszínház, Karmelita Udvar, Honvéd Táncszínház, Varidance, Lippai Andrea, Bánhidi Petra

Új Világ bemutató Diósgyőrben és Egerben

2011-07-18 14:16 (150 hónapja)

A Presidance Company káprázatos táncprodukciójának a története egy ember – egy roma – sorsának bemutatása. Az előadás elviszi a nézőt egy ismeretlen világba, miközben a színpadon ízelítőt kap a cigány folklórból is. Mindez július 23-án 20.30-tól a diósgyőri Várszínpadon, illetve július 27-én 20.30-tól az egri Várszínpadon.

Címkék: Presidance Company, Új Magyar Táncszínház