A Honvéd Táncszínház és a Duna Művészegyüttes műsora

2011-05-30 10:04 (151 hónapja)

Három hivatásos néptáncegyüttes működik ma Magyarországon, ezen az estén kettő köszönti a 60 éves harmadikat a Hagyományok Házában. Az est első felében a Honvéd Táncszínház Élő Martin Archívum – Mezőség műsora látható, a második felében a Duna Művészegyüttes mutatja be Aranyág műsorát.

Honvéd Táncszínház Élő Martin Archívum – Mezőség műsora a belső-mezőségi falvak (Visa, Mezőkeszü, Magyarpalatka, Magyarszovát és Vajdakamarás) táncait, dalait (Kallós Zoltán gyűjtéseiből) és a magyarpalatkai zenészek muzsikáját mutatja be.
Mezőség hullámos dombjait néhányan Erdély „Holt-tengerének” nevezik, s valóban kultúrája is olyan ősi, akárcsak egy hajdani tenger megmaradt iszapja. Az itt élő magyarság szinte szívbemarkolóan őrzi archaikus nyelvét, táncait, zenéjét. S miközben elzártsága folytán itt őrződtek meg kultúránk legrégibb nemzeti vonásai, érdekességét mégis az adja, hogy az itt együtt élő különböző nemzetiségek (magyarok, románok, szászok, cigányok) kultúrájuk kölcsönhatása révén megajándékoztak minket egy Európában is egyedülálló, különleges és közös értékkel: a mezőségi tánc- és zenekultúrával.

Néprajzi szakértő: Kallós Zoltán
Koreográfusok: Fitos Dezső, Szappanos Tamás, Zsuráfszky Zoltán
Vezető prímás: Papp István Gázsa
Művészeti munkatárs: Vincze Zsuzsa
Zenei szerkesztő: Árendás Péter
Rendező–koreográfus: Zsuráfszky Zoltán

Duna Művészegyüttes - Aranyág című előadásával a korábban kijelölt művészi utat folytatja: nem imitálja múltunkat, hanem ráhangolódik arra, s hagyja, hogy megtörténjék velünk. A mágikus erővel bíró „aranyágat” csak az birtokolhatja, aki folyamatos küzdelem, áldozathozatal árán képes megújulni. Épp ilyen Bartók zenei világa és a népzenei hagyomány is: nem önmaguktól örökéletűek, hanem tőlünk, általunk; a mi véges életünk táplálja az ő halhatatlanságukat. Ez azt jelenti, hogy újra és újra kérdezhetjük őket magunkról, s ha mindezt kellő alázattal, valódi elhivatottsággal tesszük, akkor válaszolni fognak kérdéseinkre.

Előadja a Duna Művészegyüttes tánckara és a Göncöl zenekar
Hegedűn közreműködik: Prohászka Ágnes és Radics Ádám
Koreográfusok: Mihályi Gábor, Farkas Zoltán „Batyu”, Juhász Zsolt
Zene: Bartók Béla, Gombai Tamás
Díszlet - jelmez: Túri Erzsébet
Látvány: Lendvai Károly
Rendező: Juhász Zsolt

Előadás: június 3., 19 óra - Hagyományok Háza
 

Címkék: Hagyományok Háza, Honvéd Táncszínház, Duna Művészegyüttes, Zsuráfszky Zoltán, Juhász Zsolt