Évadnyitó a Szegedi Kortárs Balettnél

2010-09-02 17:08 (160 hónapja)

A Shanghai Expon való sikeres részvétele után és a nyári szünet végeztével folytatja munkáját a Szegedi Kortárs Balett. A 2010/2011-es évad első előadásaként a társulat szeptember 23-án a IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón legújabb, Unisono című Juronics Tamás által koreografált produkciójával lép színpadra, ezt követően Budapestre utazik, ahol a Nemzeti Táncszínházban a nagysikerű Csipkerózsikát táncolja.

A társulat idén is két új bemutatóra készül, melyeket székhelyén és a fővárosban egyaránt láthat majd a közönség, valamint számos vidéki előadást és repertoárja továbbjátszását is tervezi, így ismét színpadra kerül a Szentivánéji álom, a Carmina Burana, a Csipkerózsika, az Unisono, a Homo Hungaricus, a Homo ludens és a Hattyúk tava gyermekeknek című táncjáték.
Folytatódnak a társulat újító kezdeményezései is: ismét lesz beavató színház, KOBAK(Kortárs Balett Klub)találkozó a rajongókkal, terveznek utcai megmozdulásokat, sérült emberek színházba integrálását és diákokkal közös programokat.
A Szegedi Kortárs Balett két fiatal táncművészt szerződtetett: Hortobágyi Brigitta és Majer Gábor a Budapesti Táncművészeti Főiskola végzősei a Kortárs Balettért Alapítvány ösztöndíjasaiként a társulatnál töltik szakmai gyakorlatukat.
Mint azt Pataki András balett-igazgató elmondta, a művészeti koncepció megvalósítása mellett jelenleg elsődleges feladatának tartja együttese munkakörülményeinek hosszú távú biztosítását, mely jelen helyzetben nagyon nehéz feladatnak bizonyul. A Szegedi Kortárs Balett várhatóan ez év végéig köthet szerződést a Szegedi Nemzeti Színházzal.

Fotó: Pintér Leo

Címkék: tánc, szegedi kortárs balett