A Duna Művészegyüttes és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója
Augusztus 20-án Veresegyházán a Szent István Ünnepségsorozaton látható a Duna Művészegyüttes és a Nemzeti Táncszínház Örökkön-örökké című közös produkciója. A látványos produkció középpontjában a fa világa, illetve a világ fája áll, mely az élet és halál fája, a termékenység és bőség fája, a szerelem fája, a felemelkedés fája, sámánfa, lélek fa, misztikus fa, a tudás fája, az idő és történelem fája, kereszt...
Előadásunk a képzőművészet, a világzenei hangzás és a virtuozitás keverékével kívánja a nézőt a néptánc-színház csodás világában megmeríteni. Finoman próbál elgondolkodtatni, majd ellazítani, megnyugtatni és végül, de nem utolsó sorban szórakoztatni. Hatás- és gondolati elemünk ez esetben a fa világa, illetve a világ fája, mely az élet és halál fája, a termékenység és bőség fája, a szerelem fája, a felemelkedés fája, sámánfa, lélek fa, misztikus fa, a tudás fája, az idő és történelem fája, kereszt… vagyis minden. A fa kapcsolat a világok, ég és föld között. Mesél nekünk mindennapjainkról, végtelen szertartásainkról, mítoszainkról, az örök visszatérésről és küzdelmes létünkről egyaránt.
A fa a világ tartópillére, a fa vigyáz ránk, a fa felemel, a fa nyugtat és átölel.
Táncszínházi előadásunk magában hordozza az autentikusság jegyéit, ugyanakkor innovatív szellemisége, modernsége a mai színházi elemek egyenrangú társává emeli a néptáncot és a népzenét. Korszerű feldolgozásai nem csorbítják ezek értékét, sőt éltetik és élővé teszik.
Előadja: a Duna Művészegyüttes tánckara
Jelmez- díszlettervező: Túri Erzsébet
Fénytervező: Lendvai Károly
Zeneszerzők: Szokolay Dongó Balázs, Bolya Mátyás
Táncmesterek: Antonopoulos Georgios, Charitonidis Chariton, Mehmet Öcal Özbilgin,
Kökény Richárd, Deli Levente, Orza Calin, Vámos László
Asszisztensek: Bonifert Katalin, Vámos László
Társkoreográfus: Mihályi Gábor
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt
Címkék: tánc, néptánc, duna művészegyüttes