Gyász

2010-05-10 13:52 (164 hónapja)

Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy nem vagyunk többé. Hosszú betegség után komikus hirtelenséggel kihunytunk. Mintha sose lettünk volna. A Katona József Színház és a Tünet Együttes koprodukciójában készülő darab központi kérdése, hogy mit is gyászolunk valójában, amikor gyermekkorunk kultúráját és értékrendjét siratjuk el.

Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy nem vagyunk többé. Hosszú betegség után komikus hirtelenséggel kihunytunk. Mintha sose lettünk volna. Jobb is, hogy a végefelé már egyre kevesebben látogattatok, az ember úgysem tud méltósággal az ágyba vizelni. Kliséink még itt kísértenek. Nyomot hagytunk, de hogy olvas-e belőle bárki is…
Szegényebb lett a szegény világ, és még csak észre sem veszi. Emléke örökkön él. Vagy legalábbis amíg mi vagyunk.

A Katona József Színház és a Tünet Együttes koprodukciójában készülő darab központi kérdése, hogy mit is gyászolunk valójában, amikor gyermekkorunk kultúráját és értékrendjét siratjuk el. Vajon azért érezzük-e annyira idegennek magunkat a jelenben, mert devalválódtak az értékek, vagy csak azért, mert megöregedtünk, és érdeklődés nélkül semmi sem tetszik. Tessék, mi tetszik?
A Gyász azt a visszatérő kérdést feszegeti, hogy mennyi létjogosultsága marad annak a művészet- és világfelfogásnak, amire már senki sem emlékszik és senki sem kíváncsi rajtunk kívül. Érvényes-e ma a kultúra elfáradásáról beszélni, vagy olyan visszatérő gondolat ez, mely leleplezi saját mindenkori hamis ájtatosságát?
A darab valamennyi szereplő alkotó közreműködésével készült.

"A virág elfáradt már szagosodni.
Unta,
Hogy mifenének tettük asztalunkra.
S igyekezett árnyékot vetni,
Nagyobbat, mint a kertben
S elfáradt, mikor nem néztünk oda.
De észrevettem."
(József Attila: Kultúra)

Bemutató: 2010. május 14. 19h
További előadások: 2010. május 15. május 30. június 2. 19h
Helyszín: Katona József Színház – Kamra | 1053 Budapest, Ferenciek tere 4.

Színlap

Rendező | Szabó Réka
Szereplők | Elek Ferenc, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Góbi Rita, Gőz István, Hajduk Károly, Rezes Judit, Szabó Márta, Szász Dániel, Tenki Réka
Zenészek | G. Szabó Hunor, Márkos Albert
Író | Peer Krisztián
Dramaturg | Török Tamara
Produkciós asszisztens | Szabó Szilvia
Zeneszerző | Márkos Albert
Fény | Szirtes Attila
Díszlet | Bagossy Levente, Szirtes Attila
Jelmez | Nagy Fruzsina

A Tünet Együttesről

A Tünet Együttes 2002 óta létező alkotói társulás, mai nevét 2006-ban kapta a társulatnál dramaturgként működő Peer Krisztiántól. A csapat művészeti vezetője, Szabó Réka matematikus, táncos, koreográfus, rendező 1995 óta van jelen alkotóként is a kortárs táncéletben. Munkáiban a pantomim és tánc elemeit vegyíti szavakkal és fűszerezi humorral. A színészekből és táncosokból álló társulatban minden művész alkotótárs, előadásaik erőteljesen építenek a szereplők személyiségére és kreativitására.

A társulat munkái az utcai performanszoktól színházi terekbe készült „besorolhatatlan műfajú” előadásokig, a tiszta improvizációtól a real-time videótechnológiát alkalmazó koreográfiákig széles skálán mozognak, középpontjukban a hétköznapok témái és tünetei állnak: az álmok és a valóság, az útkeresés, a tudomány, és az, amit nem tudunk.

Fotó: Szilágyi Lenke

Címkék: tánc, tünet együttes, gyász, katona józsef színház