Ötvenéves a Pécsi Balett

2010-04-19 12:02 (165 hónapja)

A Pécsi Balett – mely a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program hivatalos nagykövete – idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileumi ünnepi programsorozat nyitó előadásán, április 16-án a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában, majd május 14-én Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban két darabbal jelentkezik az együttes: Az iszonyat balladájával és a Change Back című produkcióval.

A Pécsi Balett 2010. április 29-én, a Tánc Világnapján gálaestet ad a Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínházában. 1983 óta ugyanis, a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján ünnepli a világ e jeles napot. A Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége már hosszú évek óta gálaestet rendez a táncművészet legnagyobb ünnepén, amelynek keretében adják át a szövetség szakmai díjait. Az idei Tánc Világnapján egyszerre két különleges gálaestnek lehetünk tanúi Budapesten és Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában. A budapesti és pécsi előadást a Magyar Televízió kapcsolja össze, így mindkét helyszín eseményeit élő adásban, közösen követhetik a nézők a televízió képernyője előtt. A budapesti gálaest rendezője Bozsik Yvette, a pécsié Vincze Balázs. A pécsi gálaest fellépője Budai László többszörös tangó világbajnok és partnere, Pirity Andrea, továbbá a Pécsi Balett, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola, a Szegedi Kortárs Balett, a Duna Művészegyüttes és a Presidance Company.

Május 10-én háromnapos fesztiválon mutatkozik be a Pécsi Balett Regensburgban a Giselle című előadással, amelynek budapesti premierje október 21-én lesz a Művészetek Palotájában. Az 1841-ben bemutatott Giselle talán az egyetlen romantikus balett, amelyet a világ minden jelentős balettszínpadán még ma is játszanak. A Giselle a pécsiek előadásában az együttes szándéka szerint természetesen a huszonegyedik század emberét szólítja meg, Adam zenéje a mai hangzásvilág követelményeinek megfelelően Riederauer Richárd átiratában csendül fel.

Az 50 éves Pécsi Balett jubileumi gálaműsora október 2-án lesz a Pécsi Nemzeti Színházban, ez lesz az idei év kiemelt rendezvénye, amelyet a Pécsi Balett exkluzív bálja követ a Hotel Palatinusban. Erre a gálára az együttes minden egykori társulati tagját meghívják, és a Pécsi Balettel szoros szakmai és partneri kapcsolatban álló neves balettegyüttesek köszöntik az 50 éves társulatot. A Pécsi Balett mellett fellép – többek között – a Győri Balett, a Szegedi Kortárs Balett és a Bozsik Yvette Társulat.

Novemberben A Jó és a Rossz kertjében című különleges nagyszínpadi bemutatóval zárják a jubileumi évet, az új-zélandi Cameron McMillan, nemzetközileg elismert alkotó a társulat számára alkotott koreográfiájával. „Nagyszínpadi koreográfia koncepciójaként már igen régóta gondolkodom a hét főbűn témakörén. A bűnök és a róluk szóló tanítások, melyeket leginkább a katolikus egyházhoz kapcsolunk, s melyek gyökerei a 4. századra vezethetők vissza, jelentős szerepet játszanak a nyugati társadalmak társas érintkezésének rendszerében évszázadok óta. A tánc igen nagy erejű médium, mely képes az emberi lélek finomságait és bonyolultságát a maga eszközeivel bemutatni, s segítségével szeretném megmutatni, miként van jelen a hét főbűn a ma társadalmának mindennapjaiban; s mindezt oly módon kívánom megjeleníteni és értelmezni, hogy a mai nézők számára releváns és befogadható legyen, mintegy önmagukra ismerjenek” – mondja McMillan, aki rendszeresen készít nagy sikerű koreográfiákat az Új-Zélandi Királyi Balett, a Rambert Dance Company vagy a Milwaukee Balett táncosai részére, és részt vesz a divatvilág és a könnyűzene projektjeiben is.

Címkék: tánc, pécsi balett, jubileum