50 éves a Törekvés Táncegyüttes!

2011-05-05 13:48 (153 hónapja)

A Törekvés Táncegyüttes Budapesten, Kőbányán alakult meg 1961-ben. A kezdetben még csak 10-20 fiatalt számláló csoport napjainkra több mint 200 táncost tudhat magáénak, ahol hét korosztályban, kilenc csoportban tanítják a magyar néptánchagyományt, kultúránk e gyöngyszemét. Az alapítók valószínűleg nem sejtették, hogy 50 év múlva együtt ünneplik megalakulásuk fél évszázados évfordulóját.

Nem sejtették, hogy az a kis palánta, amit szimbolikusan elültettek az 50 év alatt, terebélyes fává nő és hét erős ágat és számtalan csodálatos virágot hoz majd. A hét ág a hét korcsoport, a virágok a táncosok, akik Önökkel szeretnének ünnepelni. Az együttes, az eltelt öt évtized alatt bejárta Európa szinte valamennyi országát képviselve hazánkat, ezen belül Kőbányát, és a vasutas kultúrát. Elismeréseiket, sikereiket felsorolni szinte lehetetlen lenne. De amire a legbüszkébbek, hogy közösségeik, csoportjaik olyan erős emberi kapcsolatokat hoztak létre, mely kiállta az idők próbáját. Az együttes vezetői Manninger Miklós, Vizi Eszter és Vizi Tibor, köszönetet mond az alapítóknak, az együttes minden támogatójának, valamint az elmúlt 50 évben náluk dolgozó kiváló szakembereknek, akik segítették örömteli munkájukat. Sajnos, sokan már nincsenek közöttünk. Nekik is emléket állít e műsor, mely felidézi 50 év legszebb pillanatait.

Előadások: május 7. (szombat), 15.00 és 19.00 óra, MÜPA - Fesztivál Színház

Közreműködnek: a Törekvés Táncegyüttes Apróságok, Kis-Cseperedők, Cseperedők, Suttyók, Felnőttek, Régi Felnőttek és Hagyományőrzők csoportjai

Zene: Oláh Jenő és zenekara, valamint a Dűvő Zenekar

Ének: Vizi Adrienn

A csoportok vezetői, a jubileumi műsor rendező-koreográfusai: Manninger Miklós, Vizi Adrienn, Vizi Eszter, Vizi Tibor

Címkék: Törekvés Táncegyüttes, MÜPA