Zéró balett: 5-6-7 cool

2010-04-07 18:35 (165 hónapja)

Összművészeti kortárs táncelőadás Lázár Ervin: Öt hat hét című novellája nyomán a Bakelit Multi Art Center-ben. Lázár Ervin egyik alaptémája a magány és annak legyőzése. Ha követjük az író novelláinak fonalát, felfedezzük, hogy az egyik közös mondanivaló ez:

Kommunikáció nélkül nincs közösség, nincs társadalom, nincs igazi, mély alapokon nyugvó etikai és érzelmi rend a világban. Az ember azonban fél, szégyenli magát mások előtt. Miért? Mi kényszerít bennünket arra, hogy a bennünk élő csoda ellen forduljunk? A mágikus realizmus éppen a csoda számba menő, de lehetséges kommunikáció letrejöttét, megvalósulásának irracionális, de valós élményét írja le. Ilyenkor szinte fizikai értelemben is energia szabadul fel és testet ölt, ha csak meggyalázott emlékként is, a szeretet. Előadja a megújult Zéró Balett. Szabó Kristóf rendezőnek és Kovács Ivó animációs művésznek vad ötlete támadt, és két animációba heavy metall együttesek borítórajzait dolgozták bele.
Az előadás a Bakelit Multi Art Center-ben április 13-án és 14-én látható.

Koncepció/Rendezés: Szabó Kristóf
Koreográfia: Berger Gyula
Animáció: Kovács Ivó
Kosztüm: Kasza Emese
Előadók: Galuska Írisz, Gergelyi Júlia, Tóth Karolina, Dobi András, Szabó Zoltán

Címkék: tánc, kortárs tánc, balett